A 10. Linde Targoncaverseny végeredménye

A 10. Linde Targoncaverseny végeredménye

02

2018. május 17-én megrendezésre került a jubileumi Linde Targoncaverseny, melyre az egész ország területéről várták a jelentkezőket. Április 30-ig több, mint 100 nevezés érkezett be a szervezőkhöz, melyek között, nem csak az erősebb nem képviselői szerepeltek. Hölgyek is éltek a regisztráció lehetőségével. Úgy gondolta, hogy kellő szakmai tudással, illetve gyakorlattal rendelkeznek ahhoz, hogy felvegyék a kesztyűt és bebizonyítsák, nekik is van helyük ebben a férfiak uralta szakmában.

targoncaversenyt ettől függetlenül Juhász Imre, a KUKA Hungaria Kft. munkatársa nyerte, aki hihetetlen koncentrációjáról, precizitásáról és gyorsaságáról tett tanúbizonyságot. A feladatok eszközei között gyufa, golf és kosárlabda is szerepelt, melyekkel elvégzendő feladatok nem kis odafigyelést és kézügyességet igényeltek. Kosárlabdát egy szlalom pályán kellett végig vezetni a targonca villáinak segítségével. A gyufát pedig a jármű villájával kellett felemelni, a pálya másik végébe elszállítani és egy 1 cm-es lyukba kellett beleilleszteni, illetve meggyújtani egy ott égő mécses által. Minderre 3 perc áll minden versenyző rendelkezésére.

A Linde Kft., mely az Európa egyik legnépszerűbb targoncagyártó vállalatának magyarországi leányvállalata, úgy gondolta, hogy idén a bátor és kihívásokat kereső hölgyek jelentkezését is szívesen fogadja. Ennek köszönhetően 5 hölgy is részt vett a megmérettetésen. Mindannyian kitűntetett figyelemnek örvendhettek és az izgalmak ellenére is rendkívül jól teljesítettek. A legjobban mégis Barnóczki Regina szerepelt, aki mindösszesen 22 éves és a szakmában targonca vezetőként eltöltött 22 hónap alatt tett szert kifinomult ügyességre.