Iratkozzon fel a friss akciókért!

 

Tanfolyamok



Kedves Érdeklődő!

Weboldalunkat olvasva láthatja, hogy intézményünk a felnőttoktatás és továbbképzés számos területén munkálkodik és segít a tanulni vágyók számára. Ha Ön is úgy érzi, hogy volna még hová fejlődnie, keresse fel bátran munkatársainkat és kérje ki véleményüket, illetve segítségüket.

Cégünk az egész ország területén számos továbbképzés mellett, például targoncavezető tanfolyam szervezésével is foglalkozik. Egy targonca tanfolyam semmivel sem tart tovább, mint más képzés, a lényeg, hogy néhány hét leforgása alatt egyaránt vegyenek részt a tanulók elméleti és gyakorlati képzésen. Azáltal, hogy a munkahelyeken ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tapasztalati tudás bizonyítására, a targoncavezető tanfolyamot tartó oktatóink is ezt erősítik. Fontosnak tartják, hogy egy targonca tanfolyam elvégzését követően ne csak elméletben tudjanak mindent a tanulók, hanem készség szintjén is elsajátítsák az ismereteket. Éppen ezért, a targoncavezető tanfolyam végeztével targonca vizsgát kell tenni, melyben számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról. Minden targonca vizsga szóbeli és gyakorlati részből tevődik össze, a sikeres vizsgát követően pedig mindenki átveheti saját targoncavezető szakképesítő bizonyítványát és targonca jogosítványát. A targoncavezető végzettség pedig bárki számára új kapukat nyithat meg az egész Európai Unió területén. (Nektek: a targonca jogosítvány csak Magyarországon belül érvényes, ezért javítottam ki.)

Intézményünk nem csak targonca tanfolyamok és egyéb továbbképzések szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, hanem tanácsadással is igyekszik a lehető legtöbb információt szolgáltatni úgy magánszemélyek, mint vállalatok részére. Tudjuk, hogy az információ nagy érték, és ha valaki eldönti, hogy szeretné magát fejleszteni, mi segítséget nyújtunk a képzés kiválasztásában és elvégzésében. Fontos számunkra az útba igazítás, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő szakmát és tréninget, ami által jobb szakember és munkaerő, így pedig boldogabb és elégedettebb személy váljon belőle. Jó nézelődést kívánunk!


Közlekedési (Engedélyen kívüli)

Gépkezelő hatósági tanfolyamok és vizsgák

gepkezelo-hatosagi-tanfolyamok-es-vizsgak

22.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

FÖLDMUNKAGÉP GÉPCSOPORTOK, ANYAGMOZGATÓ- ÉS SPECIÁLIS ÉPÍTŐIPARI SZÁLLÍTÓ GÉPCSOPORTOK, EMELŐ- ÉS RAKODÓGÉP GÉPCSOPORTOK, KÖZMŰÉPÍTÉS ÉS ÜZEMELTETÉS, MÉLYÉPÍTÉS, ÚT-, ALAGÚT-, HÍDÉPÍTÉSI GÉP, FENNTARTÓ ÉS KÁRELHÁRÍTÓ GÉPCSOPORTOK

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (Engedélyen kívüli)

A meghatározott össztömeget, tengelyterhelés és mérethatárt meghaladó járművek szakkíséretére jogosító szaktanfolyam

meghat_ossztomeg

42.000 Ft/fő

A szaktanfolyam célja a megengedett össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek belföldi közúti közlekedésével együtt járó kockázat csökkentése, a biztonság és ezen belül a közlekedési biztonság fokozása.

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (Engedélyen kívüli)

Undortkeltő anyagok belföldi közúti szállítására jogosító szaktanfolyam

undorkelto

32.000 Ft/fő

A szaktanfolyam célja az undort keltő anyagok belföldi közúti szállításával együtt járó kockázat csökkentése, a biztonság és ezen belül a kezelési biztonság fokozása a szaktanfolyami képzés révén. A felnőttképzésben résztvevők ismerjék meg az undorkeltő anyagok szállításával kapcsolatos előírásokat, szerezzék meg a munkájuk ellátásához szükséges ismereteket.

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (Engedélyen kívüli)

GKI SZAKTANFOLYAMOK

gki

55.800 Ft/fő-től (ÁFA mentes)

ALAPKÉPZÉSEN kell részt vennie annak, aki - C1, C kategóriára 2009. szeptember 9. után szerzett vezetői engedélyt, - D1, D kategóriára 2008. szeptember 9. után szerzett vezetői engedélyt. TOVÁBBKÉPZÉSEN kell részt venni annak, aki - C1, C kategóriára 2009. szeptember 9. előtt szerzett vezetői engedélyt, - D1, D kategóriára 2008. szeptember 9. előtt szerzett vezetői engedélyt, - nemzetközi árufuvarozói szolgáltatói (TIR) igazolvánnyal rendelkező gépkocsi-vezetőknek igazolványuk lejárta előtt, de legkésőbb 2014. szeptember 10-ig, - a GKI megszerzését követő 5 éven belül.

Közelgő időpontok:


Tovább »

Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.