Iratkozzon fel a friss akciókért!

 

Tanfolyamok



Kedves Érdeklődő!

Weboldalunkat olvasva láthatja, hogy intézményünk a felnőttoktatás és továbbképzés számos területén munkálkodik és segít a tanulni vágyók számára. Ha Ön is úgy érzi, hogy volna még hová fejlődnie, keresse fel bátran munkatársainkat és kérje ki véleményüket, illetve segítségüket.

Cégünk az egész ország területén számos továbbképzés mellett, például targoncavezető tanfolyam szervezésével is foglalkozik. Egy targonca tanfolyam semmivel sem tart tovább, mint más képzés, a lényeg, hogy néhány hét leforgása alatt egyaránt vegyenek részt a tanulók elméleti és gyakorlati képzésen. Azáltal, hogy a munkahelyeken ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tapasztalati tudás bizonyítására, a targoncavezető tanfolyamot tartó oktatóink is ezt erősítik. Fontosnak tartják, hogy egy targonca tanfolyam elvégzését követően ne csak elméletben tudjanak mindent a tanulók, hanem készség szintjén is elsajátítsák az ismereteket. Éppen ezért, a targoncavezető tanfolyam végeztével targonca vizsgát kell tenni, melyben számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról. Minden targonca vizsga szóbeli és gyakorlati részből tevődik össze, a sikeres vizsgát követően pedig mindenki átveheti saját targoncavezető szakképesítő bizonyítványát és targonca jogosítványát. A targoncavezető végzettség pedig bárki számára új kapukat nyithat meg az egész Európai Unió területén.

Intézményünk nem csak targonca tanfolyamok és egyéb továbbképzések szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, hanem tanácsadással is igyekszik a lehető legtöbb információt szolgáltatni úgy magánszemélyek, mint vállalatok részére. Tudjuk, hogy az információ nagy érték, és ha valaki eldönti, hogy szeretné magát fejleszteni, mi segítséget nyújtunk a képzés kiválasztásában és elvégzésében. Fontos számunkra az útba igazítás, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő szakmát és tréninget, ami által jobb szakember és munkaerő, így pedig boldogabb és elégedettebb személy váljon belőle. Jó nézelődést kívánunk!


Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi száma: E-000877/2014/A005

meghat_ossztomeg

55.000 Ft/fő-től (ÁFA mentes)

A közúti közlekedésben használt emelőgépek (pl: autódaru) kezeléséhez Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsga) és Országos Képzési Jegyzék OKJ szerinti Emelőgépkezelő (kivéve targonca) tanfolyam is szükséges. A helyhez kötött gépek esetében (pl.: híddaru) elegendő az OKJ szerinti Emelőgépkezelő (kivéve targonca) tanfolyam és vizsga elvégzése.

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Targoncavezető szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi száma: E-000877/2014/A004

targonca

55.000 Ft/fő-től (ÁFA mentes)

A főként ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és logisztikai területeken folyamatos igény van a szakképzett targoncavezetőkre. A gépek kezeléséhez az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti Targoncavezető tanfolyam elvégzése szükséges, majd a Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsgával) megszerzése is előírás. 2016. január 01-től már csak e két bizonyítvány együttes megszerzése után végezhető targoncavezetői tevékenység.

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Alapozás, közmű- és fenntartási-gép kezelő szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A011

epito-anyagmozgato-gep-2

55.000Ft/fő (ÁFA mentes)

Az alapozás, közmű- és fenntartási-gép kezelő tanfolyam az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti zajlik. Elvégzése után géptípustól függően az OKJ bizonyítványon kívül a gép kezeléséhez Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsgával) megszerzése is előírás. Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A011

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Energiaátalakító-berendezés kezelője szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A007

energiaatlakito-berendezes-kezeloje

55.000Ft/fő (ÁFA mentes)

Az energiaátalakító berendezések kezeléséhez az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti Energiaátalakító-berendezés kezelője tanfolyam elvégzése szükséges. Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A007

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Építési anyagelőkészítő gép kezelője szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A008

epitesi-anyagelokeszito

55.000Ft/fő (ÁFA mentes)

Az építésianyag előkészítésében használt berendezések kezeléséhez az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti Építési anyagelőkészítő gép kezelője tanfolyam elvégzése szükséges. Típustól függően az OKJ bizonyítványon kívül a gép kezeléséhez Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsgával) megszerzése is előírás. Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A008

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A010

foldmunka-rakodo-szallitogep-kezelo

55.000Ft/fő (ÁFA mentes)

A Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő tanfolyam az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti zajlik. Elvégzése után géptípustól függően az OKJ bizonyítványon kívül a gép kezeléséhez Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsgával) megszerzése is előírás. Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A010

Közelgő időpontok:


Tovább »
Közlekedési (OKJ-s, engedélyezett)

Útépítő- és karbantartógép kezelő szakmairány (Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ 32 582 02) Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A009

utepito-es-karbantartogep-kezelo

55.000Ft/fő (ÁFA mentes)

Az útépítésben használt gépek kezeléséhez az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti Útépítő- és karbantartógép kezelő tanfolyam elvégzése szükséges. Típustól függően az OKJ bizonyítványon kívül a gép kezeléséhez Gépkezelő Jogosítvány (hatósági vizsgával) megszerzése is előírás. Nyilvántartásba vételi szám: E-000877/2014/A009

Közelgő időpontok:


Tovább »

Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.