Iratkozzon fel a friss akciókért!

 

Tanfolyamok



Kedves Érdeklődő!

Weboldalunkat olvasva láthatja, hogy intézményünk a felnőttoktatás és továbbképzés számos területén munkálkodik és segít a tanulni vágyók számára. Ha Ön is úgy érzi, hogy volna még hová fejlődnie, keresse fel bátran munkatársainkat és kérje ki véleményüket, illetve segítségüket.

Cégünk az egész ország területén számos továbbképzés mellett, például targoncavezető tanfolyam szervezésével is foglalkozik. Egy targonca tanfolyam semmivel sem tart tovább, mint más képzés, a lényeg, hogy néhány hét leforgása alatt egyaránt vegyenek részt a tanulók elméleti és gyakorlati képzésen. Azáltal, hogy a munkahelyeken ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tapasztalati tudás bizonyítására, a targoncavezető tanfolyamot tartó oktatóink is ezt erősítik. Fontosnak tartják, hogy egy targonca tanfolyam elvégzését követően ne csak elméletben tudjanak mindent a tanulók, hanem készség szintjén is elsajátítsák az ismereteket. Éppen ezért, a targoncavezető tanfolyam végeztével targonca vizsgát kell tenni, melyben számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról. Minden targonca vizsga szóbeli és gyakorlati részből tevődik össze, a sikeres vizsgát követően pedig mindenki átveheti saját targoncavezető szakképesítő bizonyítványát és targonca jogosítványát. A targoncavezető végzettség pedig bárki számára új kapukat nyithat meg az egész Európai Unió területén. (Nektek: a targonca jogosítvány csak Magyarországon belül érvényes, ezért javítottam ki.)

Intézményünk nem csak targonca tanfolyamok és egyéb továbbképzések szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, hanem tanácsadással is igyekszik a lehető legtöbb információt szolgáltatni úgy magánszemélyek, mint vállalatok részére. Tudjuk, hogy az információ nagy érték, és ha valaki eldönti, hogy szeretné magát fejleszteni, mi segítséget nyújtunk a képzés kiválasztásában és elvégzésében. Fontos számunkra az útba igazítás, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő szakmát és tréninget, ami által jobb szakember és munkaerő, így pedig boldogabb és elégedettebb személy váljon belőle. Jó nézelődést kívánunk!


Kereskedelmi

Töltőállomás-kezelő tanfolyam (OKJ 32 341 01) Nyilvántartásba vételi száma: E-000877/2014/http://narvaloktatas.hu/wp-admin/revision.php?revision=2551A003

toltoallomas

59.000 Ft

A képzés távoktatás formában zajlik, amely 22 elméleti és 34 gyakorlati oktatást jelent. előzetes tudásszint felmérés eredménye alapján az előírt tanfolyami idő A képzés az ÚJ Országos Képzési Jegyzék (OKJ) előírásainak megfelelően zajlik.

Közelgő időpontok:

2017. Július 21. Budapest2017. Szeptember 08. Győr2017. Augusztus 25. Miskolc2017. Augusztus 18. Szeged2017. Szeptember 01. Szekszárd


Tovább »

Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.