Tanfolyam kereső

Tanfolyamok

Kedves Érdeklődő!

Weboldalunkat olvasva láthatja, hogy intézményünk a felnőttoktatás és továbbképzés számos területén munkálkodik és segít a tanulni vágyók számára. Ha Ön is úgy érzi, hogy volna még hová fejlődnie, keresse fel bátran munkatársainkat és kérje ki véleményüket, illetve segítségüket.

Cégünk az egész ország területén számos továbbképzés mellett, például targoncavezető tanfolyam szervezésével is foglalkozik. Egy targonca tanfolyam semmivel sem tart tovább, mint más képzés, a lényeg, hogy néhány hét leforgása alatt egyaránt vegyenek részt a tanulók elméleti és gyakorlati képzésen. Azáltal, hogy a munkahelyeken ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tapasztalati tudás bizonyítására, a targoncavezető tanfolyamot tartó oktatóink is ezt erősítik. Fontosnak tartják, hogy egy targonca tanfolyam elvégzését követően ne csak elméletben tudjanak mindent a tanulók, hanem készség szintjén is elsajátítsák az ismereteket. Éppen ezért, a targoncavezető tanfolyam végeztével targonca vizsgát kell tenni, melyben számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról. Minden targonca vizsga szóbeli és gyakorlati részből tevődik össze, a sikeres vizsgát követően pedig mindenki átveheti saját targoncavezető szakképesítő bizonyítványát és targonca jogosítványát. A targoncavezető végzettség pedig bárki számára új kapukat nyithat meg az egész Európai Unió területén.

Intézményünk nem csak targonca tanfolyamok és egyéb továbbképzések szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, hanem tanácsadással is igyekszik a lehető legtöbb információt szolgáltatni úgy magánszemélyek, mint vállalatok részére. Tudjuk, hogy az információ nagy érték, és ha valaki eldönti, hogy szeretné magát fejleszteni, mi segítséget nyújtunk a képzés kiválasztásában és elvégzésében. Fontos számunkra az útba igazítás, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő szakmát és tréninget, ami által jobb szakember és munkaerő, így pedig boldogabb és elégedettebb személy váljon belőle. Jó nézelődést kívánunk!


bov_sug_eu
Sugárvédelmi

Bővített fokozatú sugárvédelmi tanfolyam (egészségügyi)

Ár: 50.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest
sugárvédelem
Sugárvédelmi

Alap fokozatú sugárvédelmi továbbképzés (egészségügyi)

Ár: 30.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest
alap_eu
Sugárvédelmi

Alapfokozatú sugárvédemi tanfolyam (egészségügyi)

Ár: 30.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest
alap_bov_sug_tov_ipari
Sugárvédelmi

Alapfokozatú továbbképző sugárvédelmi tanfolyam (ipari)

Ár: 30.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest
bov_sug_ipari
Sugárvédelmi

Bővített fokozatú továbbképző sugárvédelmi tanfolyam (ipari)

Ár: 40.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Szeptember 03. Budapest
Untitled-1
Sugárvédelmi

Alapfokozatú sugárvédelmi tanfolyam (ipari)

Ár: 30.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest
narval_aloldalak_sugar_eu_bov_tovkep
Sugárvédelmi

Bővített fokozatú sugárvédelmi továbbképző tanfolyam (egészségügyi)

Ár: 40.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Szeptember 03. Budapest
bovitett-fokozatu-sugarvedelmi-alapkepzes
Sugárvédelmi

Bővített fokozatú sugárvédelmi tanfolyam (ipari)

Ár: 50.000 Ft/fő (ÁFA mentes)

Közelgő időpontok:

2020. Augusztus 27. Budapest

Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.