Az árurakodás összes csínja-bínja a legmodernebb köntösbe csomagolva, az maga a villástargonca. Ez így leegyszerűsítve, azonban „elbagatelizálja” azt a majd másfél évszázadnyi fejlesztést és tökéletesítést, amin ez a kis okos szerkezet mára keresztülment, hogy méltó segítő lehessen a modern raktározásban.

Több, mint 100 éve indult a történet, amikor kétkerekű kézikocsi formában helyi kisiparosok kitalálták ezt a mechanizmust. Vas váz, vas kerekekkel, kézi-erő hajtással és természetesen emberi erő kellett a megrakodásához is; ez valóban a legkezdetlegesebb megoldás volt.

A múlt évszázad elején terjedt el ugyanennek a kézikocsinak a négykerekű verziója, ami már önmagát tartotta, így bár továbbra is emberi erő kellett a mozgatásához, jócskán több súllyal lehetett megpakolni.

Ám 1906-ban, az épülő Pennsylvania vasútnál már olyan négykerekű, sínen közlekedő kis vagonokat használtak, amelyet akkumulátor hajtott. Ez az újfajta segítség hamar elterjedt más iparágak körében is, és bár az irányítása még kissé körülményes volt, kívülről irányított volt, mégis népszerű eszközzé vált. A targonca mechanizmusának azonban az árumozgatás, áruszállítás csak az egyik fontos pillére, az áruemelés a másik. Az emeléstechnika kezdeteiről, és hogy ez hogyan találkozott a fönt említett kézikocsi szerkezettel, a következő írásban találkozunk.