» Tanfolyamok
Tanfolyam kereső

Tanfolyamok

Kedves Érdeklődő!

Weboldalunkat olvasva láthatja, hogy intézményünk a felnőttoktatás és továbbképzés számos területén munkálkodik és segít a tanulni vágyók számára. Ha Ön is úgy érzi, hogy volna még hová fejlődnie, keresse fel bátran munkatársainkat és kérje ki véleményüket, illetve segítségüket.

Cégünk az egész ország területén számos továbbképzés mellett, például targoncavezető tanfolyam szervezésével is foglalkozik. Egy targonca tanfolyam semmivel sem tart tovább, mint más képzés, a lényeg, hogy néhány hét leforgása alatt egyaránt vegyenek részt a tanulók elméleti és gyakorlati képzésen. Azáltal, hogy a munkahelyeken ma már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tapasztalati tudás bizonyítására, a targoncavezető tanfolyamot tartó oktatóink is ezt erősítik. Fontosnak tartják, hogy egy targonca tanfolyam elvégzését követően ne csak elméletben tudjanak mindent a tanulók, hanem készség szintjén is elsajátítsák az ismereteket. Éppen ezért, a targoncavezető tanfolyam végeztével targonca vizsgát kell tenni, melyben számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról. Minden targonca vizsga szóbeli és gyakorlati részből tevődik össze, a sikeres vizsgát követően pedig mindenki átveheti saját targoncavezető szakképesítő bizonyítványát és targonca jogosítványát. A targoncavezető végzettség pedig bárki számára új kapukat nyithat meg az egész Európai Unió területén.

Intézményünk nem csak targonca tanfolyamok és egyéb továbbképzések szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, hanem tanácsadással is igyekszik a lehető legtöbb információt szolgáltatni úgy magánszemélyek, mint vállalatok részére. Tudjuk, hogy az információ nagy érték, és ha valaki eldönti, hogy szeretné magát fejleszteni, mi segítséget nyújtunk a képzés kiválasztásában és elvégzésében. Fontos számunkra az útba igazítás, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő szakmát és tréninget, ami által jobb szakember és munkaerő, így pedig boldogabb és elégedettebb személy váljon belőle. Jó nézelődést kívánunk!


audit_9001
Minőségügyi

BELSŐ AUDITOR TANFOLYAM (MSZ EN ISO/IEC 17025:2018 szabvány szerint)

Ár: 42.500 Ft/fő + ÁFA

Közelgő időpontok:

2023. Június 16. ONLINE
35
Minőségügyi

VALIDÁLÁS ÉS VERIFIKÁLÁS A LABORATÓRIUMBAN – KÖVETELMÉNYEK ÉS GYAKORLATOK SZAKMAI-MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS TANFOLYAM

Ár: 17.500 Ft/ fő + ÁFA

Közelgő időpontok:

2023. Június 06. Online
35
Minőségügyi

GÁZKROMATOGRÁFIÁS ALAPOK EGY OLDÓSZERMARADÉK- VIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMBAN SZAKMAI TANFOLYAM

Ár: 35.000 FT/fő (+ÁFA)

35
Minőségügyi

ADAT- ÉS INFORMÁCIÓKEZELÉS A LABORATÓRIUMBAN – ESETEK ÉS MEGOLDÁSOK SZAKMAI-MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS TANFOLYAM

Ár: 17.500 Ft/fő (+ÁFA)

Közelgő időpontok:

2023. Június 12. Online
kep2
Minőségügyi

BELSŐ AUDITOR TANFOLYAM (MSZ EN ISO 15189:2013 szabvány szerint)

Ár: 59.000 Ft/fő + ÁFA

shutterstock_106224488@2x-1
Minőségügyi

Mérési bizonytalanság számítása SZAKMAI TANFOLYAM

Ár: 54.500 Ft/fő (+ÁFA)

Minőségügyi

GLP JOGSZABÁLY ISMERTETŐ ÉS BELSŐ AUDITORI, MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI VEZETŐI TANFOLYAM

Ár: 59.000 Ft/fő (+ÁFA)


Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.