Targonca Kupa 2019

forklift01
A Magyarországon több mint 7000 eladott targoncával büszkélkedő Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. minden évben megszervezi a legjobb targoncavezetőnek szóló Targonca Kupát. Idén, 2019-ben sem lesz ez másként. A versenyt hagyományos módon májusban rendezik, pontosan május 16-án csütörtökön. A jelentkezési lapok március 1. után lesznek elérhetőek a Targonca Kupa hivatalos weboldalán, és a workshopok listája is csak ezután fog felkerülni.

Kiket várnak a szervezők? Azokat, akik úgy érzik, hogy nem elégítik ki őket a napi, targoncával végezhető feladatok, és szeretnék megmutatni, hogy bármilyen precíziós feladatot képesek végrehajtani egy Linde targoncával. Na jó, azért nem akármilyen feladatokat. De mondjuk a legjobbak képesek meggyújtani egy gyufát vagy bedobni egy kosárlabdát a kosárba. Ilyen és ehhez hasonló feladatok várnak minden résztvevőre.

A legjobb 3 versenyző pedig idén is kiutazhat Németországba, Aschaffenburgba, ahol egy csapatként mérhetik össze tudásukat és ügyességüket a többi résztvevő ország csapataival szemben. Sokan azért nem mertnek elindulni, mert nem dolgoztak még Linde targoncával. Nem kell aggódniuk, ugyanis a verseny előtt minden targoncavezetőknek lehetősége lesz kipróbálni és gyakorolni a versenyben használt targoncákkal. Érdemes lesz idén is figyelemmel kísérni a kupát, az eredményekről pedig mi is be fogunk számolni.


Vissza a cikkekhez...


Ne maradjon le Ön sem

Kedvezmények, információk, csak pár kattintásra. Tanfolyamaink kihelyezett formában is elérhetők.

Mi sem szeretjuk a spam-et. Adataid biztonságban vannak.